"De hol van az értelmiség?" - kérdezhetnénk joggal.
Tényleg: hol van?
Bizony: meglehetősen szar helyzetben van kis hazánk - és a magyar ételmiség, bizony, sehol sincs.
Sehol.
Nem mindennapi vizuális környezetszennyezést jelent, hogy az, ami régen a magyar értelmiség volt, most az ország valós problémáinak a harmincas vagy akár a hetvenes években megszokott, a gondok feltárását előmozdító szociografikus munkák helyett a múlt részévé avatja a történelmet és a "pártérdekektől" függő történetírást és legtöbbször álproblémákról vitatkozik (példa: miért vitatkozunk azon, hogy miért nincsen népszerű kortárs magyar drámairodalom, mikor a borzasztó kulturpolitikai háttér miatt maga a színház került veszélybe, amely egyáltalán színhelyéül szolgálhatna ezen művek előadásának)...
Jómagam csupán fél-értelmiséginek bátorkodom nevezni magam.
Úgy vélem azonban, erre a titulusra rászolgáltam: 23 éves vagyok, egyetemista, önállóan gondolkodó és valamelyest kiművelt emberfő (bár ha Hamvas Bélával szólva minimum azt tekintjük értelmiséginek, aki legalább tízezer könyvet elolvasott már életében, akkor ez a fél-értelmiségi státusz is veszélyben van nálam - nekem tutira nem volt meg még 5000 sem (mármint úgy értve, hogy elejétől a végéig, fegyelmezetten, minden sorát elolvastam volna egy könyvnek - az elkezdett, de félbehagyott, vagy a "bele-beleolvasgattam" státuszú könyvek száma nálam természetesen már jóval meghaladja a Hamvas-féle bűvös számot) ).
Tehát: fél-értelmiségi vagyok.
S valószínűleg soha sem leszek egészen az.
Igen - értelmiségi igen kevés van a világon.
Értelmiséginek lenni, a legfelsőbb fokon azt jelenti: Kerényi Károlynak lenni, Szerb Antalnak lenni, Goethének lenni, Márainak lenni, Hubay Miklósnak lenni, Kosztolányi Dezsőnek lenni, Alexander Dobrolubjovnak lenni, Thomas Mannak lenni, Ingmar Bermannak lenni...
Igazi értelmiséginek lenni - kiváltság.
Igazi értelmiséginek lenni - olyan tálentum, melynek nagyon kevés ember juthat birtokába.
Elkerülendő még a látszatát is, hogy ilyen emberekhez hasonlítsam magam, már csak azért sem lehetek átlagos értelmiségi sem, mert mindig is vonzódtam ahhoz, amit az értelmiségi inkább csak hulladéknak tekintene -mindig szerettem, sőt, szenvedélyesen szeretem korunk múló kacatját, s mit sem szeretek jobban mint erről beszélni a súlyos és nagy művek helyett.
Ezen az oldalon azonban nem erről lesz szó - ha ilyesmiről akartok olvasni látogassátok meg a másik blogomat: mindenfelesegek.blogspot.com
Ezen az oldalon csupán csak elmélkedéseket olvashattok majd - magyarságról, műveltségről, profánról és szentről, szarról és aranyról, életről és halálról, főleg pedig könyvekről és filmekről, melyek életem az emberek melletti legmeghatározóbb szereplői.
És akkor most legyen is ennyi az annyi.
Tényleg: hol van?
Bizony: meglehetősen szar helyzetben van kis hazánk - és a magyar ételmiség, bizony, sehol sincs.
Sehol.
Nem mindennapi vizuális környezetszennyezést jelent, hogy az, ami régen a magyar értelmiség volt, most az ország valós problémáinak a harmincas vagy akár a hetvenes években megszokott, a gondok feltárását előmozdító szociografikus munkák helyett a múlt részévé avatja a történelmet és a "pártérdekektől" függő történetírást és legtöbbször álproblémákról vitatkozik (példa: miért vitatkozunk azon, hogy miért nincsen népszerű kortárs magyar drámairodalom, mikor a borzasztó kulturpolitikai háttér miatt maga a színház került veszélybe, amely egyáltalán színhelyéül szolgálhatna ezen művek előadásának)...
Jómagam csupán fél-értelmiséginek bátorkodom nevezni magam.
Úgy vélem azonban, erre a titulusra rászolgáltam: 23 éves vagyok, egyetemista, önállóan gondolkodó és valamelyest kiművelt emberfő (bár ha Hamvas Bélával szólva minimum azt tekintjük értelmiséginek, aki legalább tízezer könyvet elolvasott már életében, akkor ez a fél-értelmiségi státusz is veszélyben van nálam - nekem tutira nem volt meg még 5000 sem (mármint úgy értve, hogy elejétől a végéig, fegyelmezetten, minden sorát elolvastam volna egy könyvnek - az elkezdett, de félbehagyott, vagy a "bele-beleolvasgattam" státuszú könyvek száma nálam természetesen már jóval meghaladja a Hamvas-féle bűvös számot) ).
Tehát: fél-értelmiségi vagyok.
S valószínűleg soha sem leszek egészen az.
Igen - értelmiségi igen kevés van a világon.
Értelmiséginek lenni, a legfelsőbb fokon azt jelenti: Kerényi Károlynak lenni, Szerb Antalnak lenni, Goethének lenni, Márainak lenni, Hubay Miklósnak lenni, Kosztolányi Dezsőnek lenni, Alexander Dobrolubjovnak lenni, Thomas Mannak lenni, Ingmar Bermannak lenni...
Igazi értelmiséginek lenni - kiváltság.
Igazi értelmiséginek lenni - olyan tálentum, melynek nagyon kevés ember juthat birtokába.
Elkerülendő még a látszatát is, hogy ilyen emberekhez hasonlítsam magam, már csak azért sem lehetek átlagos értelmiségi sem, mert mindig is vonzódtam ahhoz, amit az értelmiségi inkább csak hulladéknak tekintene -mindig szerettem, sőt, szenvedélyesen szeretem korunk múló kacatját, s mit sem szeretek jobban mint erről beszélni a súlyos és nagy művek helyett.
Ezen az oldalon azonban nem erről lesz szó - ha ilyesmiről akartok olvasni látogassátok meg a másik blogomat: mindenfelesegek.blogspot.com
Ezen az oldalon csupán csak elmélkedéseket olvashattok majd - magyarságról, műveltségről, profánról és szentről, szarról és aranyról, életről és halálról, főleg pedig könyvekről és filmekről, melyek életem az emberek melletti legmeghatározóbb szereplői.
És akkor most legyen is ennyi az annyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése